- Szia szépségem. – köszönt hatalmas vigyorral az arcán
Jaewon.
- Kinyírlak, ha még
egyszer így hívsz. – mutattam a velem szemben lévő székre, hogy foglaljon helyet.
- Nem értelek édesem…- kész ez a srác
annyira tudja mivel tud felhúzni. Utáltam amikor ezt csinálta. Hiába estek jól
néha kedves szavai nem akartam pletyka tárgya lenni, így mindig felhúzott ha
nyilvános helyen becézgetett.
- Ha a drága szabadidődet arra szeretnéd
áldozni, hogy engem idegesítesz, akkor én lépek. – álltam volna fel, de Jaewon
bűnbánó arca visszatartott. Jaewon volt
a másik ördög az életemben. Még kölyök korunkban találkoztunk és egyből
egymásra találtunk. Elválaszthatatlan barátok lettünk. Mindent együtt
csináltunk. Együtt jártunk iskolába, együtt tanultunk, együtt töltöttük a szabadidőnket, együtt
ettünk, együtt jártunk bulizni mikor elég idősek lettünk az éjszakai élethez,
és persze mint miden jó barát egymásnál éltünk. Hol az ő lakásában aludtunk,
hol a enyémbe. Semmi sem választhatott el egymástól minket, aztán jött Jaewon
nagy bejelentése, hogy
idol szeretne lenni. A srác iszonyat tehetséges ,
rajongtam érte ha mikrofont ragadot, de még akkor is mikor otthon egy
dezodorost flakont vagy esetleg egy fakanalat felkapva adott műsort. Támogatni
szerettem volna, annak ellenére, hogy féltem, hogy ez az egész döntő lehet a
kapcsolatunkban. Jaewon elkezdett meghallgatásokra járni, és én egyedül
maradtam. Nem tudtam mit kezdeni az életemmel, tulajdonképpen ekkor döntöttem
úgy, hogy beiratkozom egy sminkes iskolába.
- Min gondolkozol? – hajolt közelebb hozzám, hogy
tanulményozza arcomat.
- A múlton….- válottam be. A velem szembe ülő srác nagyon
is tisztban vol azzal, hogy mennyire fájt mikor az álma teljesen közénk állt és
majdnem elszakított egymástól minket.
- Ne rágódj rajta. A múlt az a múlt. Mi a
jelenben élünk Danbi.
- De mi van ha a jelenünk olyan, mint a múltunk? Jaewon
amióta leszerződtél a YG-hoz konkrétan alig látlak….és nem csak téged.
Körülbelül egy hónapja nem találkoztam Jong Suk-al sem. Azt hittem ha egy
cégnél dolgozunk, akkor minden csodás lesz… ja bocs én nem dolgozom ott. –
szinte köptem a szavakat. Fájt, hogy képtelen voltam bekerülni ebbe a családba,
hogy a cég teljesen kitaszít az életemből
lassan megölve engem.
- Danbi…- kezdett neki, de nem tudta mit
mondjon. Tisztában volt vele, hogy igazam van. Nagyon is tisztában volt vele,
mégse tett ellene. Képtelen volt szabályt szegni, néha kilógni vagy egy-egy
rövidke órára becsempészni az épületbe.
- Hallottam lassan végre debütálsz. –
tereltem másfelé a témát. Utáltam, ha azt a kevés időt , amikor végre
találkozunk veszekedéssel töltjük ki. – Örülök neki, hogy végre előtérbe
kerülhetsz. – mosolyogtam rá őszintén. Tényleg boldog voltam, hogy a cég végre
veszi a fáradtságot és kezd valamit a tehetséges gyakornokával. Jaewonnal ,
habár sose mondtunk ki hangosan ,
mindketten tisztában voltunk, hogy nem élete döntése volt egy ilyen nagy céghez
leszerőzdi.Amint aláírták a papírokat a srác azonnal száműzve lett a kispadra.
- Igen remélem még idén sikerülni is fog. A tervek
szerint az év második felére van kitűzve a debüt, de mint tudod a cégnél sose
lehet elhinni semmit, addig még meg nem történik…- fájdalmas sóhaj szakadt fel
mellkasából. – Rendeljünk. – tolta elém az itallapot . Éreztem, hogy nem a
legkellemesebb témát hoztam fel, így csöndben szemügyre
vettem a választékot.
- Mi a helyzet Kang Soo-val? Jól meg vagytok? – és talált
süllyedt. A legnemkívánatosabb téma, amit felhozhatott.
- Megvagyunk. – vágtam rá egyből és úgy gondoltam, hogy
ezután ennyiben maradhat a téma, de nem. Jaewon annyira jól ismert már, hogy
tisztában volt azzal mikor nem mondok igazat.
- Miért hangzik nekem nem túl őszintének ez a válasz?
- Mert…öhmm.. talán nem az. – kezdtem dadogva, majd
bevallottam, hogy igen ismét rajtakapott egy kis füllentésen.
- Mesélj. – szinte rámparancsolt miután kikértünk egy frappét
neki és egy Coffee Martinit nekem. Habár nem szokásom nappal inni most
szükségem volt egy kis löketre. - Neked nem edzésed lesz délután? – lassan
bólintottam ezzel válaszolva kérdésére, de értetlenkedő pillantása magyarázatra
várt.
- Ha hallani akarod a szaftos szerelmi sztoriaimat szükségem
van egy kis bátorításra.
- Remélem nem lesz bajod. – őszintének
tűnt aggódása egy pillanatra a hatalmába kerített és majdnem visszamondtam a
rendelésemet.
- Nyugi bébi, 6 cl vodka megspékelve ugyanennyi kávélikőkker nem
okozhat gondot. – kacsintottam rá, jelezve, hogy ez a kis alcohol nem fog
belecsúfítani az életembe.
- Szóval mi a harci helyzet? – kérdezte
újra miután megkaptuk italainkat.
- Tudod elbizonytalanodtam . – kezdtem
bele. Habá először jó monkának indult, hogy becserkésszem a sportkar
leghelyesebb pasiját, most valahogy már nem tűnt olyan jó ötletnek. – A tanév
kezdetekor jó mokának tűnt rabul ejteni, de idővel túl egyszerűvé vált. Túl
könnyen a hálómon ragadt és habár jól érzem magam vele, tényleg jól szórakozunk
együtt, és kedvelem is, bizonytalan
leszek a közelében.
- Szerelmes vagy belé. Ez érthető.
- Nem…- kezdtem tagadni a dolgot. – Nem
ilyen értelemben leszek bizonytalan. Hanem… nem is tudom, hogy fogalmazzak. –
féltem neki elmondani a gondolataimat, de végül kíváncsi tekintétenek nem
tudtam ellent mondani, így mellőztem a félrebeszélést és kerek-perec kimondtam
mi a gáz a kapcsolatunkban. – Kedvelem a srácot, baromi jó vele a szex, de van
valami, ami nyugtalanít. Amikor találkozunk érzem, hogy rejteget valamit. Lehet
csak paranoiás vagyok, de néha képtelen a szemembe nézni.
- Miért nem kérdezel rá?
- Mert mi van ha csak beképzelem? Mi van
akkor ha csak képzeletem játszadozik
velem?
- Szerintem beszélned kellene vele és ha
kiderül, hoy igazad van lapátra tenni. – Jaewon nem igazán kedvelte a srácot és
ezt minden egyes alkalommal a tudtomra adta. Amikor találkoztunk, mindig valahogy
belecsempészte a beszélgetésünkbe, hogy ejtenem kéne a srácot és valaki jobbat
találni. De nem tudtam elképzelni jobbat Kang Soonál. Hogy is mondjam ő olyan
volt mint én. A legjobb úszó volt a kampuszon és az összes lány rajongott érte,
mégis valamiért engem választott magának….
- És, hogy megy a suli?
- Jól. Az edző múltkor behivatott az
irodájába és megdorgált, hogy kicsit visszavehetnék a tempóból, mert így
könnyen keresztbe tehetek magamnak, de nincs sok időm. Muszáj megmutatnom mennyire jó vagyok és
végre bekerülni a kezdő csapatba végérvényesen. Nem akarok második lenni, a
csere lehetőség, a legjobb akarok lenni.
- Örülök, hogy újra a pályán vagy.
- Be akarok kerülni a válogatottba. – nem
tudom, honnan jött ez hirtelenjében, de nem hazudtam. Tényleg minden álmom az
volt régen, hogy válogatott kézilabdázó legyek és bár évekre elhalványult, most
újra a szemeim előtt lebegett a nemzeti csapat meze.
Délután az edzésen teljesen kihajtottam
magam. Az izmaim egytől-egyig sajogtak és olyan szinten fáradt voltam, hogy
alig bírtam kivonszolni magam az autómig. Bedobtam
a hátsó ülésre edzőstáskámat, majd bepattantam a vonál mögé és hazakocsikáztam. A lakás, mint mindig most is üresen, sötétbe
burkolózva fogadott. Felkapcsoltam a villanyokat, majd egyből a fürdőszobába
mentem, hogy izzadt ruháimat a mosogépbe pakoljam.
A lakótársam Minji mostanában mindig
későn érkezett haza. Aggódtam érte, hiszen ő is a csapat tagja, ráadásul a
kezdő játékosok között van mégis sokiág kint marad, annak ellenére, hogy reggel
hat órákor vannak edzéseink.
– Szia Minji. Danbi vagyok. – nem voltunk
hű, de nagy barátok, annak ellenére, hogy csapattársak és lakótársak is voltuk.
Mindkettőnknek meg volt a saját baráti társasága így nem volt nagyo szükségünk
egymásra.
– Szia Danbi. Valami gond van? – zihálva
vette a levegőt. – Tulajdonképpen nincs, csak… aggódom. Túl sokat éjszakázol.
Nem tesz jó…- nem tudtam befejezni a mondatot, mivel a vonal túloldaláról egy
halk nyögés belémfojtotta a szavakat. Minden további mondanivaló nélkül csaptam
le a telefon és hitetlenkedve meredtem a képernyőre. Mégis ki az a beteg állat,
aki szex közben veszi fel a telefont?!
Magam mellé ejtettem a készüléket és a
távirányítóért nyúltam, hogy valami műsort kereshessek magamnak, ami megfoszt
attól a vágytól, hogy baromságokon kezdjek agyalni.
– Mit szólnátok egy ebédhez lányok? –
kérdeztem már az öltözőben ülve csapattársaimat.
– Én benne vagyok. – válaszolták páran
egymás után. Habár a tegnapi beszélgetásünk nem éppen sikerült felejthetetlenre
Minjivel, nem akartam bunkó lakótárs lenni, így odafordultam hozzá. – Mi a
helyzet veled?- de nem válaszolt. Csendben últ továbbra is, a telefonját
bámulva mikor is mosolyra húzodott a szája. – Ohh értem. Biztos randid van? –
kacsintottam rá, mikor zavartan rám pillantott. Tudtam, hogy nem kellett volna
elszólnom magam, de valahogy kicsúszott. A lányok persze egyből ráharaptak a
témára és faggatni kezdték őt, ezért én menekülőre fogva a zuhanyzók felé
vettem az irányt. – Danbi valakinek nagyon hiányzol. – jegyezte meg Minji
cinikusan mikor kiléptem a gőz felhőből. – Biztos Kang Soo az. – vágta rá
egyből a kapusunk. A csapatban mindenki tudta, hogy egy párt alkotunk, így nem
volt meglepő, hogy egyből rá affektáltak a folyaatos hívások kapcsán.
Lehuppantam a padra és telefonomért
nyúltam, hogy megtudjamm kinek is vagyok annyira fontos. Amint megláttam a
kijelzőmön a nevet hatalmas mosolyra húzodott a szám . – Lányok azt hiszem ugrott az ebéd. Majd
legközelebb. – mondtam le közös programunkat, ahogy elolvastam az egyetlen
üzenetet, amit a sok hívás után hagytak. – Randi? – vágott vissza kedves
lakótársam. – Annál sokkal jobb. – nem érdekelt a lányok kérdő tekintete,
csendben felöltöztem és már száguldoztam is a parkoló felé. – Danbi? – már éppen szálltm volna be az Alfa
Romeomba, mikor Kang Soo hangja megállított. – Szia édes. Rohanok, majd
beszélünk . – nyomtam egy puszit ajkaira.
„Itt vagyok az épület előtt.’’ – küldtem Jongsuknak egy üzenetet, hogy
megérkeztem, majd vártam, hogy felbukkanjon az ajó mögött. Nem jött ki, csak intett, hogy menjek be. tudtam
miért csinálta.
Óvatos volt ő is, ahogy Jaewon is, ha a velem való találkozásról volt szó.
- Szia. – köszöntem neki, mikor már az
épület biztonságot nyújtó falain belül voltunk. – Szóval mit is keresek itt?
– Szia B. Majd meglátod. – ördögi mosoly
terült szét arcén, majd megragadta csuklómat és maga után ráncigált. Ellenkezni
akartam, hogy nem teheti ezt velem, de jobbnak láttam önkéntelenül is követni,
mint vitába keveredni. – Remélem nem estél ki a gyakorlatból .
– Miről beszélsz? – habár sejtettem miről
van, nem egészen állt össze a kép egészen addig, még egy teremhez nem értünk,
ahol fejvesztve rohanó fényképészek, staffosok és sminkesek hada nem fogadott. –
Tudod a hogyan bámuljunk, mint egy őrült
rajongó versenyben még mindig verhetetlen vagyok. – nevette fel kínomban. – Nem azért hoztalak
ide, hogy egy helyben állva várj rám. Szükség van a tudásodra. – simított végig
ujjamon, majd egy gyönyörű lány elé vezetett.
– Ő itt Mei. A mai modell partnerem. Sajnos a sminkese lebetegedett és az
utolsó pillanatban szólt csak…- nem engedtem, hogy befejezte. Utáltam hogy cska
helyettesítésnek vagyok jó. – Szia Danbi
vagyok- mutatkoztam be. – Remélem elégedett leszel velem. – hajoltam meg, majd
szó nélkül elindultam a kellékeket ellenőrizni.
A fotózás szerencsére jó hangulatban
telt, valamint annak ellenére, hogy hónapok óta nem ragadtam ecsetet azért,
hogy mást kipingáljak elégedettek voltak velem. Sőt Mei még egy névjegykátyát
is adott, hogy keressem majd fel a héten, ami nagyott dobott az önbizalmamon.
– Na akkor én léptem. – sétáltam oda
Jongsukhou miután elköszöntem parnerétől, aki megígertette velem, hogy a héten
mindenképpen összefutunk egy kávéra.
– Randid lesz? – kérdezte kacarászva.
– Lett volna, ha nem rángatsz ide. –
visszagondolva a délelőttre, nem igazán tudtam, hogy Kang Soo miért keresett.
– Menj keresd fel a herceged. – mondta
cinikus hangon. Igen Jongsuk volt a másik tagja a „Gyűlöljük Kang Soo-t”
tábornak. A két legjobb barátom szerint nem nekem való, és ennél én jobbat érdemlek,
amit nem értek, hiszen sose találkoztak vele és nem tudják milyen ember.
Gondoltam a reggeli faképnél hagyás után
meglepem Kang Soo, így ahelyett, hogy egyenes hazamentem volna az ő lakása felé
vettem az irányt. Hamar meérkeztem és a látvány, ami fogadok letaglózott. Azt
hittem majd én okozok neki meglepést, de álmomban sem gondoltam volna, hogy
engem lepnek meg.
- Nahát, igazi öröm, ha ilyen látvány
fogadja az embert. – mondtam szarkasztikusan Kang Soo halószobájának küszöbén
állva. Minji felkiáltott, majd úgy rebbentek szét, mintha villám csapott volna
közéjük. Kang Soo-val találkozott a tekintetünk és egy pillanatra megbánást csillant
meg a szemeiben. Arra gondoltam, hogy többé nem élvezhetem e barna, meleg
szempár figyelmét, de gondolataim azonnal továbbálltak, amint felfogtam az elém
tárulkozó látvány. – Ne zavartassátok magatokat, végülis én csak Kang Soo
barátnője lennék vagy mi. – köptem a szavakat Minji felé. Képtelen voltam
felfogni, hogy a pasim, pont ezzel a libával csal meg. Könyörgöm a
csapattársam, pontosítva akármennyire nem örülök neki a lakótársam. Azt hitték
nem jövök rá, hogy a hátam mögött kefélnek?! És ekkor arcul csapott felismerés, hogy ez a kurva tegnap is vele
hempergett egy ágyban miközben én aggódtam az egészégért.
- Most már tudom kinek kell szólni, ha a
pasik nem tudják a gatyájukban tartani a farkukat. – szegeztem utolsó
mondatomat a lány felé, majd hátat fordítottam nekik és kisétáltam a szobából.
- Danbi… ez nem az…
- …aminek látszik? Mert akkor micsoda
Kang Soo? És a tegnapi mi volt? – láttam
, hogy mondani készül valamit, de belé fojtottam a szavakat. - Ne próbáld meg tagadni, hogy tegnap nem veled
volt. Tudod azt hittem ennél okosabb vagy. Ha már szükséged van egy kis félre
kefélgetésre választhattál volna okosabban is. – kikivánkoztak a szavak, de
amint befejeztem újra útnak indultam.
-
Danbi kérlek várj.- hangja könyörgő volt.
- Mire? Mégis mire kéne várnom?
- Én szeretlek téged.
- Tényleg? És így mutatod ki a
szereteted? – böktem hálószobája ajtaja felé.
- Az csak…
- Nem érdekel a magyarázatot. –
szánalmasnak tartottam, ahogy próbálta helyrehozni ezt a hibát. – Végeztünk
egymással Kang Soo. – sétáltam ki az ajtón.
Azon kaptam magam, hogy Jong Suk lakása előtt
szobrozok és őrült módjára csengetek.
– Mi az is… Danbi. -lepődött meg. – Mit
keresel itt?
– Maradhatnék estére?- magam sem tudtam,
miért a színészhez mentem, talán Jaewon jobb választás lett volna, de ha már
itt voltam, úgy gondoltam jobb ha itt maradok. – Persze. Történt valami? Összevesztél a lakótársaddal? Vagy esetleg a
herceged alakított be? – kérdezte kacarászva a nappaliba vezető úton. – Azt ne
mond, hogy beletrafáltam? – nevetett fel, de amint meglátta arckifejezésemet,
egyből lelohadt a mosolya. – Az a
seggfej olt annyira idióta, hogy a saját csapattársammal bújt ágyba. Sőt nem
elég, hogy a csapattársam, de a lakótársam is egyben…
Jongsuk nem mondott semmit. Csendben
végighallgatta, ahogy elhordtam mindennek ezt a kettőt, majd megmutatta a
vendégszobát.
-Addig maradsz, ameddig szeretnél . -nyomott
egy törölközőt a kezembe, miközben megmutatta, hol moshatom le a mai nap emlékeit
magamról…
